A 2026-os tavaszi PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál második napján, május 9-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban Matteo Strukul olasz sikerkönyvét, A velencei temetőt, valamint a norvég Vetle Lid Larssen magyarul először olvasható A csillagtudósok című kötetét mutatták be.
Az Olaszországból érkezett Matteo Strukul A velencei temető című, magyar fordításban 2023-ban, a Gabo Kiadónál megjelent könyvét mutatta be. Bánki Éva író a középkori irodalom és az olasz kultúra, valamint történelem ismerőjeként ideális beszélgetőpartnere volt a szerzőnek. Bánki először Strukul formabontó megoldásáról kérdezett:
szokatlan, hogy egy történelmi regényben a nyomozó szerepébe egy művész kerüljön, ráadásul pont Canaletto,
a veduta-festészet kimagasló alkotója. Különösen precíz, az apró részletek megfestője, és Strukul szerint ez a képesség teszi őt tökéletessé arra, hogy nyomozó, egy bűntény részleteinek felfejtője legyen A velencei temetőben. Canaletto véletlenül és a tudta nélkül kerül bele egy intrikába, amikor a Rio dei Mendicanti (A koldusok csatornája) megfestésekor egy olyan férfit is vászonra fest, akinek nem lett volna szabad a helyszínen lennie. Erről mit sem tudva bajt hoz a férfire, a bűnténybe keveredik, és az események felfejtésének, a rejtélyek megoldásának feladata Canalettora hárul.
Bánki méltatta a regény művelődéstörténeti részletekben gazdag anyagát, azonban meglepőnek tartotta, hogy a Velencét fénykorában és nagyhatalomként ábrázoló narratívák ellenében
Strukul a 18. századi hanyatló, gazdasági és politikai befolyását elvesztő Velencét választotta regénye színhelyéül.
Strukult pont a korszakban rejlő ellentét érdekelte: az alkonyát élő Velencében a művészet virágzik. Goldoni, Vivaldi, Canaletto életművük csúcsát érik el ekkor. Strukul szerint ezeket az alkotókat a művészet tette szabaddá jelenük béklyóitól. A kor politikai és közéleti eseményei lehet, hogy a válság jeleit mutatták, de a pusztulás ellenében a művészet menedéket nyújtott. A történelmi valóság rémálomszerűségéből születik meg a Sixtus-kápolna, emelte ki Strukul, aki szerint csoda, ha egy művész képes a hanyatlásban erőt találni. Ehhez a gondolatmenethez jól illett az idézet, amelyet Bánki emelt ki a szerző művéből: „a szépség csak egy pillanatig tart, ki kell szakítani az időből”.
A művészek, Strukul szavaival a „géniuszok” karaktere, az ellentmondásos személyiségek inspirálják őt egy történet megírásakor.
Az eretnek főszereplőjének választott Michelangelóban az aszketikus hajlam és a tökéletesség igényének találkozása keltette fel a figyelmét: a festő önkínzó módon, testét elhanyagolva, szó szerint vakulásig dolgozott a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján, azonban munkájával sosem volt elégedett, folyvást a tökéletességet hajszolta. Bánki a következőkben Strukult a szervező tevékenységéről és az alkotói nyitottságáról kérdezte.
Strukul rendszeresen szervez irodalmi fesztiválokat, amelyeknek fókuszában az olasz történelmi regények állnak.
Fontos számára, hogy más alkotókkal és különböző stílusokkal, nézőpontokkal találkozzon, művészként gyümölcsözőnek tartja, ha új impulzusok érik. Ezért is a nyitottság, amellyel más „művészeti nyelvek”, vagyis médiumok felé fordul: forgatókönyveken és képregényeken is dolgozik. Utóbbira megmérettetésként tekint, hiszen formai kihívás kis képregényt készíteni egy négyszáz oldalas regényéből. Színházi adaptációknál, például Casanova című regénye színpadra írásakor, elengedhetetlennek tartja, hogy kiteljesedő, katarzist hozó cselekményt alakítson ki.
A műfaji kérdésekhez kapcsolódva Bánki A velencei temető című regény besorolásáról gondolkozott. Szerinte a könyv bizonyos részei műfaji olvasatban akár a zsánerirodalmi horrorral is rokoníthatók. Úgy véli, Strukul elhagyni látszik a történelmi regény Umberto Eco-i hagyományát, a műfaj ismeretterjesztő jellegét. Ettől eltávolodva nagyobb elérésre tehet szert, a fiatalabb közönséget is megszólíthatja. Vele ellentétben Strukul
úgy gondolja, az irodalom mindig kapcsolódik valamilyen módon a vérhez, hiszen az erőszakosság az ember természetének velejárója.
Az általa megírt brutális jelenetek tulajdonképpen történelmi tények, valós jelenségek. A folklórban terjedő hiedelmek, fóbiák lehetnek ugyan fantáziatörténetek, de ezek és az ezekhez kapcsolódó rítusok vizsgálata ugyanúgy a történelem tanulmányozásához tartoznak. Szóba került az író Vlad Dracul című képregény-trilógiája, amely a Magyarországon Drakulaként ismert havasalföldi III. Vlad fejedelem alakját helyezi középpontba. Strukul nem a vámpír karakterre, hanem a történelmi személyre volt kíváncsi, aki alattvalóit rettegésben tartja, és felégeti a falvakat, hogy azok ne kerülhessenek az ellenség kezére. A sorozat Magyarországon még nem, de Olaszországban már megjelent, és Amerikában is nagy sikere van.
Strukul jelenleg egy trilógia utolsó részén dolgozik.
A regény cselekményének helyszínéül ezúttal a 17. századi Velencét választotta. Az események hátterében a spanyol-olasz viszály húzódik, a Bedmar-összeesküvés, valamint a pestisjárvány pusztítása. A történet főszereplője egy árva lány, aki Velence egyik legjobb parfümkészítőjévé válik.
Vetle Lid Larssen norvég regényíró első magyarra fordított regénye miatt érkezett Magyarországra, mely Patat Bence fordításában az Európa Könyvkiadónál jelent meg 2026 tavaszán, A csillagtudósok címen.
A beszélgetés moderátora, Hász Róbert író, a Tiszatáj főszerkesztője több ponton is tudott kapcsolódni Larssen regényéhez,
ugyanis 2013-ban megjelent A vénusz vonulása című regényének alapját ugyanaz a történetet adja, amelyet Larssen is feldolgozott: egy 18. századi tudományos expedíciót, a magyar nemzetiségű Hell Miksa és Sajnovics János csillagászok útját, amelynek célja, hogy a Nap előtt átvonuló Vénusz mozgásának méréseivel kiszámítsák a Föld és a Nap közötti távolságot. Érdekes adalék, hogy Sajnovics az, aki ennek az expedíciónak köszönhetően a számikkal találkozva a finnugor nyelvrokonság első tudományos kutatójává vált.
Larssen a témára húsz évvel ezelőtt, tulajdonképpen egy véletlen révén bukkant, amikor egy családi utazás során Vardøben járt.
Vardø Norvégia legészakibb városa, Hellék itt létesítették a kutatóállomásukat. Ez a vidék Larssen elmondása szerint egy rendkívüli, szinte civilizáció és vegetáció nélküli hely, ahol az ember kénytelen szembenézni a természettel és önmagával – az itteni Domen hegyet a norvég mesehagyomány a pokol bejárataként is emlegeti. Az anekdota arról, hogy Larssen hogyan szerzett tudomást Hellék expedíciójáról, a vardøi könyvtárhoz, illetve annak szigorú könyvtárosához kapcsolódik, aki olvasójegy híján nem engedte Larssennek, hogy a könyvek közül válogasson és kölcsönözzön, helyette egy adag poros, régi újsággal kínálta. Larssen leemelte a legfelső, 1961-ből származó lapot, itt találkozott Hell Miksa történetével. Hász szerint Larssen történetmondásának
fókuszában Hell és Sajnovics kutatásának folyamata, valamint kettejük kapcsolata és a közös munka során felmerülő konfliktusok állnak.
Elképesztő felkészültség és rátermettség volt szükséges egy ilyen expedíció véghezviteléhez, mutatott rá Larssen. Hellék jezsuitaként valójában nem is léphettek volna be Norvégiába, tehát inkognitóban haladtak át az országon. Másfelől az évekig tartó utazás, a természeti erőknek való kiszolgáltatottság nagy veszélyt jelentett.
A különbséget A csillagtudósok és A vénusz vonulása között Hász abban látja, hogy Larssen kötete kevésbé fókuszál a spiritualitásra. A norvég szerző ezzel azonban nem ért egyet, hiszen, mint kiemeli,
művében végig a tudományosság és az istenhit kettőssége jelenik meg, a racionalitás és a fenségesség találkozása.
Egyrészt a cselekmény szintjén a keresztény egyháznak a korszakban úttörő szerepe volt a tudomány fejlesztésében, másfelől Hellék a kutatásuk során egyszerre alkalmazták a tudomány eljárásait és néztek szembe a fenségessel, amikor a bolygók mozgását kívánták követni. A kötet nyelvezetét méltatva Hász kiemelte, hogy a biológia és a botanika terminusait Larssen szervesen építi be a szövegbe, olyan megalapozott, annyira megfelel a tudományos kitételeknek, hogy az szerinte már az írói kompetencián is túlmutat.
Forma és tartalom viszonyát tekintve Larsson szerint ma a szépirodalomban a történet egyre inkább jelentőségét veszti,
számára azonban fontos az olvasmányosság és az élvezhetőség. A valós eseményeket, amelyek a regényeit inspirálják, nem objektív valóságként fogja fel, hanem írói anyagnak, „matériának” tekinti, amire és amiből építkezik. Larssen a jelenlegi munkáját firtató kérdésre vonakodva válaszolt, mivel lehetetlennek érzi úgy beszélni egy könyvről, hogy az még nem teljesedett ki, de azért
a készülő regény cselekményéről megtudtuk, hogy a második világháború idején játszódik, és egy munkáját elveszítő tanárról szól,
aki egy partvidéki kisvárosba kénytelen költözni, ahol csempészként tud dolgozni, váratlan eseményként azonban felfedez egy sárkányfejet az óceánban. A történet valóságosságáról szólva Larssen úgy fogalmazott, hogy bár valós események inspirálták, a célja az, hogy a hétköznapi realitás sematikus ábrázolásait és témáit elhagyva minél több fikciót tudjon alkotni, és boldog, ha ez sikerül neki.
PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál, Három Holló és Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2026. május 9.
A fotókat Vörös Dóra Rebeka készítette.
